A szabadkai tanítóképzésnek több mint 200 éves hagyományai vannak

Létrehozva: 2018.11.27. 08:00 Módosítva: 2018.11.27. 17:41

Hangzott el ma a szabadkai MTTK kari napján. Bár a történelem folyamán többször átalakult, az Újvidéki Egyetem részeként hivatalosan 12 éve áll fenn - ezt ünnepelték ma az intézményben. 

Az évfordulós ünnepségen a tanítóképző hallgatói készültek alkalmi műsorral. Az egyetemi himnusz után a dékán mondott beszédet, valamint díjazták az intézményt segítő személyeket is. Elismerésben részesítették a Pannon RTV-t is az elmúlt évek támogatásáért.

Bodzsoni István, igazgató, Pannónia Alapítvány: „Az elmúlt évek alatt igazán jó együttműködés jött létre a két ház között, szó szerint is, hiszen egymással szemben vagyunk, és egymás után építkeztünk, illetve építkezik a Tanítóképző, a Pannon TV tette csak a dolgát és igyekezett minél jobban, minél többet népszerűsíteni a tanítóképző munkáját, igyekeztünk segíteni azzal, ami a mi munkánk.”

Az ünnepség keretén belül az intézmény múltját és jövőképét is bemutatták. Átlagosan 30-40 hallgató tanul tovább évente az intézményben. Námesztovszki Zsolt, a kar dékánhelyettese elmondta, több továbbképzést is sikeresen akkreditáltak az elmúlt időszakban.

Námesztovszki Zsolt, dékánhelyettes, MTTK, Szabadka: „Körülbelül a maximumot tudtuk elérni. Harminchat oktatóval, négy szakirányú képzést csinálni, tehát két alapképzést, két mestert, két olyan akkreditált továbbképzést - az egyik ugye a PPM - a másik az informatika tanári. Tehát úgy gondolom, hogy itt a mostani lehetőségeinket elég jól kitöltöttük, dolgozunk további kapacitásbővítésen.”

Az ünnepség díszvendégei voltak az MTTK emeritus tanárai, Babity János Magyarország szabadkai főkonzulja, valamint Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.

Címkék
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.