Határtalanul! program - 30 magyarországi általános iskolás látogatott ma Szabadkára

Létrehozva: 2018.09.13. 08:00 Módosítva: 2019.01.11. 12:02

Három napot töltenek Vajdaságban, ahol első állomásként Szabadkát járták körbe játékos városvezetéssel. Ezt követően megtekintették a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kart.

Dunaharasztiból érkeztek az általános iskolások Szabadkára. Először járnak Vajdaságban.
Bocskai Zsófia, résztvevő, Határtalanul! program: „Az út egy picit hosszú volt, de nagyon tetszik nekünk Szabadka, ez az első állomásunk. Megcsodáltuk a várost. Gyönyörű épületeket láttunk itt.”

A diákok három napra érkeztek. Mai, első napjukat Szabadkán töltötték, majd továbbutaztak Újvidékre és Zomborba.
Ligeti Józsefné Franciska, kísérőtanár, Magyarország: „Egy körútban volt most részünk, amelyben a diákok közelebbről megismerték az épületeket, és egy kis történelmi tájékoztatást is kaptak. Nagyon élvezték, köszönjük a szép programot.”

A tanulókat Maruzsa Zoltán, Magyarország köznevelésért felelős helyettes államtitkára is elkísérte. Eddig több mint 200 ezer tanuló vett részt a programban. Az anyaország 2010-ben hozta létre a Határtalanul! programot, amelynek több célja is van.

Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős helyettes államtitkár, Magyarország: „Egyrészt formálva ezeket a közösségeket, másrészt pedig, hogy megismerjék egymást az iskolák, intézmények, illetve tanulók megismerjék azt a magyar kultúrát, ami nemcsak a határokon belül, hanem a határokon kívül is egységes a Kárpát-medencében. Nagyon fontos, hogy a gyerekek ezt is megismerjék, és ne csodálkozzanak rá, hogy az ottani magyarok, hogyhogy tudnak magyarul.”

A program elsősorban a magyarországi diákok utazásait támogatja az anyaország határain túlra, azonban most egy európai uniós társfinanszírozási projekt is elkezdődhet, amelynek köszönhetően vajdasági diákok utazhatnak Magyarországra az anyaország költségére - mondta a helyettes államtitkár.

 

Címkék
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.