KockAsuli képzés

Létrehozva: 2016.10.17. 08:00

Szabadkán bemutatkozott az általános és középiskolásoknak meghirdetett programozói képzés

A szombati előadásokkal és foglalkozásokkal kezdetét vette az e-Régió által szervezett és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával megvalósuló Kocka Suli elnevezésű program a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. E két évre tervezett projektum során általános és középiskolások számára tartanak informatikai képzést, programozást tanítanak nekik, és az angol nyelv erősítése is fontos szempont, hiszen az angol nyelv ismerete szükséges a versenypiacon való részvételhez. Námesztovszki Zsolt szervező elmondta, a cél egyrészt elérni azt, hogy a tanulók kisebb projektekben már részt tudjanak venni, másrészt ennek az iskolának nemzetpolitikai célja is van: itthon tartani a fiatalokat. A programozók ugyanis általában nem költöznek el, otthonról dolgoznak, és a keresetük is jó. Az ismertető után dr. Zlatko Čović, a Műszaki Szakfőiskola Informatika Tanszékének vezetője beszámolt arról, hogy informatikával, programozással foglalkozó egykori hallgatóik hol dolgoznak. Kiemelte, hogy sokan közülük immár neves cégek programozói, de felhívta a figyelmet arra, hogy a jó programozónak kell a gyakorlati tapasztalat, fontos, hogy dolgozzanak különféle projektumokban, vállalatokkal kommunikáljanak, nem elég csak befejezni egy kurzust. Fontosak a szakmai gyakorlatok, és elengedhetetlen a kitartás. Ezt erősítette meg a bajsai Lacković Iván, a chess.com PHP programozója is. Elmondta, ebben a szakmában nem gond munkát találni, ha valaki ügyesen, kitartóan, szorgalmasan csinálja. Jók a programozói fizetések, de sokat kell tanulni, és állandóan fejlődni. Erdudac Dániel,az erdsoft.com irányítója és Dudás Róbert, a vállalat munkatársa elmondták, bármennyire is egyre népszerűbb ez a szakma, nincs elég programozó, főleg frontend fejlesztőből van kevés. Ők is kiemelték, hogy az iskola az alap, de ez valójában csak kiindulópont, sok gyakorlás szükséges, és a programozónak képeznie kell magát, kitartónak kell lennie. Hangsúlyozták: a programozás nem azt jelenti, hogy milyen programozói nyelvet használ valaki, ennél sokkal fontosabb a gondolkodás: logikusan felépíteni egy utat egy adott probléma megoldásához.
A Kocka Suli bemutatkozó napján megjelent érdeklődők a továbbiakban három különböző aktivitásban vehettek részt: volt online kvíz, társasjáték és interaktív táblajáték is.

forrás

Címkék

Kapcsolódó galéria

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.